nem hiszem, hogy sikerülni fog pontosan szavakba önteni, amit érzek. ez egy elég nehéz feladat...leírni az érzéseidet. sokszor kezdtem már bele, de valahogy mindig annyira kacifántos lett, hogy fecnikre téptem a papírt. pedig talán így egyszerűbb lenne megérteni saját magamat. a problémákat, a bántó dolgokat.
igazából egy dolog bánt most a legjobban. a reménytelenség. az, hogy megint beleszerettem valakibe, aki nem lehet az enyém. legalábbis én ezt érzem. mindenki más az ellenkezőjét mondja, hogy a srác mást bizonyít, szeret engem estébé..de akkor miért nem mondja ki, amire vágyom? "Leszel a barátnőm?" annyira régen hallottam már ezt, hogy el is felejtettem, milyen érzés. nem vagyok irigy ember, egyáltalán nem, ezt a körülöttem lévők is tudják. azokra viszont tudok ferde szemmel nézni, akik boldogak körülöttem. mert nekem nincs barátom, nincs egy olyan személy az életemben, akinek a vállán kisírhatom magam, aki elfogad minden faszságommal együtt és tiszta, teljes szívéből szeret. itt most nem a barátokra gondolok, akik mellettem vannak, hanem konkrétan egy emberre.
Rá. arra, aki fél percre lakik Tőlem, de mégis oly' távol. nem mondom, hogy elérhetetlen, mert akkor hazudnék. csupán elegem van abból, hogy folyamatosan a következőket hallgatom:
"szeretlek így is meg úgy is, de szerintem erre Te is rájöttél..."
"jó veled lenni..."
estébé.
bánt. fájdalommal tölt el, amikor ezeket a szavakat kimondja, de mellette mégis jól esik. törődik velem. számít neki, hogy vagyok, mi a helyzet. mindig mosolyog, nevet és nevettet, ha velem van. Ő a legjobb fiúbarátom jelenleg, amit szerintem Ő is tud. mindenről lehet vele beszélgetni. tényleg. a hideg meggylevestől a pornóig. sokszínű és mindenből viccet tud csinálni. és most is hiányzik.
abba kell hagynom az írást. ha nem teszem meg, akkor sírni fogok.
No comments:
Post a Comment