A bocsánatkérésnek számtalan mérete és formája van. Adhatunk gyémántot, virágot, vagy csak egy belülről jövő, őszinte érzést.

megkaptam ezt az érzést. a tegnapi, szinte helyenként már-már depressziós bejegyzésemen ma már csak mosolygok. megkönnyebbültem. 

vonakodva, de mégis mosollyal vettem fel a telefont 02:01-kor, miután tegnap küldtem Neki egy olyan sms-t, amiben tömören és röviden összefoglaltam, mit is gondolok jelenleg: "nem az az igazi fájdalom, amitől könnyes lesz a szemed, hanem az, amit mosolyogva kell elviselned." azt hittem, hogy majd megkapom, hogy hagyjam a faszba ilyen dolgokkal, de nem. "Gyere ki, itt vagyok a xy-al, menjünk, szívjunk el egy cigit." tényleg nem számítottam semmi jóra. de végül is a "minden jóra fordul" téma győzött. jöttek is, azzal a gyönyörű, szürke "lóval". beleszerettem abba kocsiba.

jót beszélgettünk a játszótéren, xy nagyon hamar elfáradt, ezért hazavittük.ez volt olyan háromnegyed 3 körül.kiraktuk, de annyira jól befészkeltem magam mögé, hogy nem volt kedvem előre ülni, bármennyire is szerette volna. "Elszívjunk még egy cigit?"- "Nekem mindegy." - "Az a 111 ;)" - "Tudo~m. szívjunk." - "Mutatok Neked egy helyet, de csak Neked." levitt az egyik helyi étterem mögé, mert, hogy ott szokott cigizni, amikor olyan fiatal volt, mint én. ha előhozza a közöttünk lévő korkülönbséget, akár burkoltan vagy egyenlítői hosszúsággal megkerülve, mindig mérges vagyok. faszomba a számokkal, a tettek beszélnek.negyed 4 körül visszaértünk a házunk elé. valami elbaszott patkányos film volt a TV2-őn, azt néztük a kocsiba. volt benne soksoksok patkány, akiket felrobbantottak, de egy fehéret megmentettek, mert egy kislányé volt. tipikus hálivúdi faszság az ősidőkből. lényegtelen, jót röhögtünk rajta. meg volt valami horvát adó is, karatés film ment. inkább zene. switch.

nem akartam kiszállni a kocsijából. egyrészt, mert kényelmes volt, másrészt pedig annyi időt akartam Vele tölteni, amennyit csak lehetett. másfél hete nem láttam. hiányzott. mocskosul. és ezt közzé is tettem, mosolygott és kaptam egy puszit. annyira jó volt simizni a haját, olyan lett, mint egy megszelídült oroszlán. a nagyfiú átment kisgyerekbe. kértem Tőle öngyújtót, mert nem volt kedvem bemenni a sajátomért. kaptam egy oroszlánosat, azt mondta, nekem adja. ekkor már reggel negyed 7 volt. láttunk sok vicces fejet az utcában, nevettünk rajtuk, főleg a szomszédasszonyunkon, hogy biztos, már besasolt minket. a nőszemély amúgy a falu Magdi anyusa. terror.

nem tudom, mikor látom megint a két szép szemét, hallom a hangját. mikor fogom újra érezni az illatát és vele együtt nevetni. egy valami azonban biztos. feltétel nélkül és visszavonhatatlanul...beleszerettem.

"Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned. Először, mintha egy idegen országba érkeznék, aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel. Megértem, milyen neked, egy másik Én-nek lenni, sőt, egy kissé én is Te leszek. Már látom mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid mintha az enyémek lennének. Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat - és megismerem a múltadat, sorsodat, örömeidet és rögeszméidet. Ráhangolódok gondolataid hullámhosszára, s veszem a szíved kódolt adásait. Ha a szíved gyorsabban ver, az én szívem is hevesebben fog dobogni. És ha valamitől félsz, én is szorongani kezdek, és lehet, hogy megértjük, mitől félünk mindketten."