tudjátok, egy valamit nagyon nem értek meg magamban: soha nem az a pasi kell, aki megdöglik értem és évek alatt sem adja fel azt, hogy egyszer velem lesz együtt. mindig az kell, akiért nekem kell küzdeni. aki olyan távoli, elérhetetlen és épp ezért jelent kihívást; teljességgel mindegy, hogy éppenséggel egy utcával vagy több kilométerrel odébb lakik, mint én. egy a lényeg: küzdhessek érte.
tuti, hogy fordítva vagyok beállítva, mint normális esetben: utálom a nyálas romantikát, amikor egy srác bálványként tisztel egy nőt. az olyan, mintha a srác megalázkodna a lány előtt. az egy dolog, hogy a női nem a gyengébb, de fiúk...papucsállatkának sem kell ám lenni. egyenlő félnek, annak viszont igen.
ez most onnan jött, hogy van egy srác itt a faluban, aki évek óta nem adja fel az értem folytatott harcát, amiben tulajdonképpen önmagával harcol, mivel én már többször is nemet mondtam neki. egyesek szerint érzéketlen tuskó vagyok, mások szerint viszont igazam van. egy olyan srác, aki alkalmi barátnőkön él, na, az nekem már alapból nem szimpatikus. meg az értetlenség. ha nem, akkor nem. ennyi, meg egy bambi. megint hívogat, smseket írogat meg másokat kérdezget rólam. gyerekes. na mindegy is, ő tudja. max mégegyszer elmondom neki, hogy n-e-m.
amúgy. még mindig szerelmes vagyok Winkler Csabába. :3
chuu~
No comments:
Post a Comment